Megalakult a "Várda 23" járási mentőcsoport
A katasztrófavédeli törvényben megfogalmazottak alapján, az ország minden járásában járási mentőcsoportok kerültek megalakításra az elmúlt esztendő utolsó negyedévében. Ennek megfelelően, térségünkben is megalakításra kerültek a járások területén, a járási mentőcsoportok. Kisvárda járásban, a "Várda 23" nevet kapta, a felállított mentő szervezet, mely a térsék, a megye és szükség esetén az ország területén vonható be, a keletkezett káresetek felszámolásának munkálataiba.
A járási mentőcsoportban, az Ajaki Tűzoltó Egyesület is kérte felvételét, ennek megfelelően, a kisvárdai polgárőrség tagjai, és a kisvárdai kórház önkéntesei mellett, egyesületünk önként jelentkező tagjai is részt vesznek a segítségnyújtásban, amennyiben arra szükség van. A mentőszervezet megalakítására, és rendszerbe állító gyakorlatára 2014. június 18.-án került sor Tiszabercelen, egy több napos felkészítés és gyakorlat részeként. A minősítő és rendszerbeállító gyakorlat első részében, Kovács István tű. százados, a Kisvárdai Katasztrófavédelmi Kirendeltség polgári védelmi felügyelője tartott oktatást a résztvevők számára, a mentőcsoport alakításának jogi szabályozásairól és feladatairól. A következő előadáson, a FETIVIZIG szakemberei tartottak képzést, a vízügyi igazgatóság felépítéséről, és a mentőcsoport tagjai számára szükséges ár- és belvízi ismeretekről, majd a kármentesítés során betartandó munkavédelmi ismeretek kerültek oktatásra. A nap második részében a gyakorlati képzésé volt a főszerep, ahol a résztvevők megismerhették a különböző védekezési módokat, illetve lehetőség volt, az ideiglenes védművek építésének gyakorlására is. A késő délutáni órákban került sor a mentőcsoport minősítésére. A minősítést Dányi Béla tű. ezredes a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgató-helyettese, Gerebenics Károly tű. alezredes, a Nyíregyházi Katasztrófavédelmi Kirendeltség polgári védelmi felügyelője, és Horváth Ernő tű. hadnagy, a Kisvárdai Katasztrófavédelmi Kirendeltség, katasztrófavédelmi megbizottja ismertette. A minősítés során, rámutattak a mentőcsoport szükségességére, illetve megköszönték a résztvevők fegyelmezett közreműködését. A gyakorlat során a meghatározott feladatokat a résztvevők sikeresen, legjobb tudásuk szerint teljesítették, ami nem jelenti azt, hogy nincs szükség további képzésekre, de mint többször is elhangzott a nap folyamán, az lenne a legjobb, ha a mentőcsoport tagjainak csak a képzéseken, nem pedig éles helyzetben kell helytállnia. A "Várda 23" járási mentőcsoport megfelelt minősítést kapott, ami jogosultá teszi arra, hogy a bekövetkező veszélyhelyzetekben a kárelhárítási munkálatokba bevonható.
A "Várda 23" járási mentőcsoportban az Ajaki Tűzoltó Egyesület alábbi tagjai vesznek részt: Rubóczki Zoltán, Takács István, Mártonfalvi György, Rozinka Tibor, Szegedi István, Jámbor Zoltán és Vasas Csaba. Lehetőség van a tűzoltó Egyesület további tagjainak is csatlakozni a mentőcsoportba. Csatlakozási szándékát az egyesület parancsnokának elérhetőségein van lehetőség jelezni.
Képgaléria: (A képre vagy a galéria címére kattintva megjelenik a képgaléria, ahol az első képre kattintva indul a diavetítés)
Rendszerbeállító és minősítő gyakorlat |
Szöveg és fotó: Rubóczki Zoltán