IV. SZENT FLÓRIÁN TŰZOLTÓTÁBOR

Gyergyószárhegy, 2013. augusztus 29.- szeptember 01.

            Augusztus 29 és Szeptember 1 között a IV. Szent Flórián Tűzoltó tábor került megszervezésre Gyergyószárhegyen.  A időjárási körülményekhez alkalmazkodva a tábor programjai a szárhegyi sportcsarnokban illetve a güdüci iskola udvarán kialakított táborhelyen zajlottak. A táborban a szárhegyi és güdüci tűzoltók mellett az ajaki és nagybajomi tűzoltók vettek részt.

            A tábor első napján csütörtökön a sportcsarnokban Rubóczki Zoltán tű. zászlós tartott előadást a tűzoltó történelemről illetve a tűzoltási eszközök és technikák fejlődéséről. Ezt követően került sor a tábor hivatalos megnyitójára ahol a Rubóczki Zoltán és Györffy Zsolt parancsnokok mellett Gábor László Gyergyószárhegy polgármestere is köszöntötte a táborban résztvevő tűzoltókat. A megnyitó után a délutáni órákban focizásra került sor a sportcsarnokban.

            Pénteken már a güdüci táborhelyen zajlottak az események. Délelőtt a gyergyószentmiklósi Vöröskereszt részéről Pap Dénes és Péter Ernő tartottak elsősegélynyújtó felkészítőt majd a délutáni órákban közös tűzoltási gyakorlat következett, melyet tömlő gurító verseny zárt.

            Szombaton a tábor résztvevői Alfaluban vettek részt egy tűzoltói felkészítőn amelyet a kaposvári Kötél Speciális Mentőszolgálat tartott. Ezt követően pedig a csapat a Gyilkos- tóhoz indult ahol a gyergyószentmiklósi hegyimentők részéről Elekes Huba és Bögözi Gábor tartott egy kisebb előadást a hegymászásról majd a merészebbjei ki is próbálhatták a sziklafal megmászását.

            Vasárnap a tábor utolsó napján előbb a táborzáró eseményre került sor melyen oklevek és emléktárgyak kerültek átadásra, majd a güdüci templomban közös szentmisén vettek részt a tábor tűzoltói. A mise utáni ebédet követően pedig véget ért a IV. szent Flórián Tűzoltó Tábor. 

 

Györffy Zsolt parancsnok

Önkéntes Tűzoltóalakulat Gyergyószárhegy

táborvezető

"Egy kép többet mond minden szónál"